|
|
III.
GÖRÖMBÖLYI KURUC VIGASSÁG 2012.
május 26. GÖRÖMBÖLYI
PINCESOR
2012.
május 10. |
 |
|
|
Programok |
Kuruc étkek főzőversenye |
Kuruc
étkek főzőversenye
Jelentkezési lap |
|
|
SINGING
PARTY 2012

2012.
május 5. |
|
SINGING
PARTY néven könnyűzenei énekversenyt
hirdetett meg immár II. alkalommal a Szilágyi
Dezső Általános és Magyar- Angol Két Tanítási
Nyelvű Iskola. Az először mindössze
iskolai, majd városi méretű verseny mára regionális
érdeklődésűvé fejlődött. A versenyre több miskolci,
illetve Miskolc környéki általános iskolából
jelentkeztek tanulók. Az elődöntő már április
elején lezajlott, a döntőre pedig 2012.
május 04-én (pénteken) 17.00-kor került
sor a Görömbölyi Közösségi Házban.
A döntőbe 23 diák jutott be színvonalas produkciójával.
A versenyzők két korcsoportba mutatták
be produkcióikat: külön az alsó, és külön a
felső tagozatos tanulók. A versenyzők teljesítményét
szakavatott zsűri értékelte, akik segítő szándékú
tanácsokkal látták el a fiatal tehetségeket,
illetve dicsérték a "profi művész palántákat".
Zsűri
elnöke: Eperjesi Erika művésznő,
önkormányzati képviselő
Zsűri tagjai:
A
rendezvény fő szervezője és műsorvezetője:
Virányi Zsolt
|
|
|
|
|
|
|
REFORMÁTUS
EGYHÁZ MÁJUS-JÚNIUSI GYÜLEKEZETI ALKALMAK
2012.
április 29. |
-
Május 6-án, az Édesanyák vasárnapján
ünnepi Istentisztelet 10 órától a templomban.
- Május 17-én, Áldozócsütörtökön
ünnepi Istentisztelet 10 órától a templomban.
- Május 24-én, 18 órától bűnbánati
Istentisztelet a templomban.
- Május 25-én, 17 órától közös pünkösdi
készülés a Görög Katolikus templomban.
- Május 26-án, 18 órától bűnbánati
Istentisztelet a templomban.
- Május 27-én, Pünkösd I. napján
10 órától ünnepi Istentisztelet és Úrvacsorai közösség
10 órától a templomban.
- Május 28-án, Pünkösd II. napján
10 órától ünnepi Istentisztelet a templomban.
- Június 3-án, 10 órától konfirmáció
a templomban.
- Június 10-én, 10 órától tanévzáró
Istentisztelet a templomban.
Csőri Bertalan református lelkipásztor
|
|
FAÜLTETÉS
GÖRÖMBÖLYÖN 
2012.
március 24. |
2012.március
24-én Dr.
Nehéz Károly önkormányzati képviselő kezdeményezésére és tevőleges aktív
közreműködésével fákat ültettek a görömbölyi buszvégállomás körforgalmi területén
helyi önkéntesek összefogásával. A faültetés azzal a céllal került megszervezésre,
hogy a végállomás környezetét szebbé, barátságosabbá varázsolják az örökzöld csemetékkel,
illetve a környező pincesorról, több kiemelkedő görömbölyi rendezvényhelyszínről
kellemes panoráma táruljon a környékre látogatók szeme elé. A Zalaegerszegről
felajánlásból származó közel 60 db, mintegy 120.000.-Ft
értékű sövénytuját, valamint a körforgalom közepére ültetett
eperfa csemetét kellemes, napsütéses időben, vidám hangulatban
ültették a görömbölyiek annak reményében, hogy már a közeli nyári hónapokban is
széplátványt eredményez a munkájuk gyümölcse.
|
|
NŐNAPI
KÖSZÖNTŐ!
2012.március
2. |
|
BOLDOG NŐNAPOT KÍVÁNUNK
MINDEN
KEDVES HÖLGY OLVASÓNKNAK!
SZERKESZTŐSÉG
|
|
ISTENTISZTELET
ÉS ÜNNEPI ALKALMAINK MÁRCIUSBAN ÉS ÁPRILISBAN
2012.március
2. |
|
Március 1-én, 2-án, és 3-án 17 órától
bűnbánati Istentisztelet a templomban.
Március 4-én, böjt 2. vasárnapján 10 órától Istentisztelet
és Úrvacsora a templomban.
Március 11-én 10 órától a Sajósenyei Szeretetotthon
szolgálata a gyülekezetben és Berde Szilárd, Magyarókerekei
lp. szolgálata.
Március 15-én ünnepi megemlékezés 16 órától
a kopjafánál, ünnepi Istentisztelet a Görög Katolikus
templomban 17 órától.
Április 1-én, Virágvasárnap 10 órától ünnepi
Istentisztelet a templomban.
Április 3-án, Nagykedden 17 órától a három
felekezet közös húsvéti készülése a Görög Katolikus
templomban.
Április 5-én 18 órától bűnbánati Istentisztelet
a templomban..
Április 6-án Nagypénteken 10 órától ünnepi
Istentisztelet a templomban.
Április 7-én 18 órától bűnbánati Istentisztelet
a templomban.
Április 8-án, Húsvét I. napján ünnepi Istentisztelet
és Úrvacsora a templomban.
Április 9-én, Húsvét II. napján 10 órától ünnepi
Istentisztelet a templomban.
Csőri Bertalan
református lelkipásztor
|
|
II. GÖRÖMBÖLYI FORRALT BOR ÉS TEPERTŐ NAP
2012.
január 31. |
Az
elmúlt évi rendezvény sikerén felbuzdúlva, a
görömbölyi borászati kultúra hírnevét öregbítve,
hagyományteremtő céllal ez évben is megrendezte
a Görömbölyi Borbarátok Hagyományőrző
Egyesülete a FORRALT BOR ÉS
TEPERTŐ NAP-ot. 20-án nagy izgalommal,
és sok bosszúsággal készítették a sátrakat a
Közösségi Ház előtti téren. Az izgalom
jogos volt, mert amit felépítettek este, azt
a szél rövidesen a patakba, illetve annak partjára
borogatta éjjel. A 21-i reggeli kezdés sem lett
sokkal vidámabb, mivel párás, ködös, csípős
hidegre ébredtek Görömbölyön.
De minden bosszúság után megtörtént a csoda,
a rendezvény 10 órai kezdésére kisütött a nap
és így Vajtó László műsorvezető
már vidáman, tavaszias hangulatban köszöntötte
a versenyzőket és a folyamatosan érkező vendégeket.
A kellemes időben a város szinte minden területéről
érkeztek érdeklődők. A 4-es busz zsúfolásig
megtelve érkezett a városrészbe, de a helyiek
is szépszámmal sétáltak ki a térre. A hazaiak
mellett a vendégek között találkozhattunk hollandokkal
és franciákkal is, akik nagyon ötletesnek minősítették
a rendezvény fő tartalmát, hangulatosnak a környezetet
és színvonalasnak a színpadi produkciókat. A
színpadi programok mellett a Közösségi
Házban gyerekeket játszóház várta.
A vendégek az utcai árusok változatos kínálatából,
mézet, ínyenc lekvárokat, teákat, fonott kosarakat,
faragott praktikus eszközöket, ékszereket, ruhaneműket
válogathattak. Közben a tér peremterületén a
bográcsokban készítették a 3 fős versenyző
csoportok a forralt borokat, a szigorú
zsűri pedig kóstolgatta a finom nedűket.
A verseny győztese a MIKOM Kft. lett,
akik sem borásznak, sem vendéglátósnak nem igazán
mondhatók, de a borok, és ezen belül is a forralt
bor és tepertőnap fő reklámozói voltak, melynek
eredményét a nagy számú vendégserek bizonyította.
Az összejött baráti társaságok versenyen kívül
is készítettek finomabbnál-finomabb, illatosnál-illatosabb
forral borokat, teákat, sütötték a tepertőket,
tárcsán húsokat, kínálták a hurkát és a kolbászt,
de több sátorban finom pálinkákkal is meglepték
a barátokat. Az ínyencek csokoládés szökőkút
finomságait, és különböző sajtféleségeket is
fogyaszthattak. A jó hangulathoz tehát minden
adott volt, a változatos gasztronómiai kínálathoz
a színpadon is változatos események, produkciók
váltották egymást. A délutáni program a helyi
egyházak közreműködésével Ökumenikus
Vince Napi Vesszőszenteléssel indult,
majd a kulturális programok keretében a helyi
óvodások, folklór csoportok, néptánc-és népdalkörösök,
fiatal tehetségek, a Miskolci Francia Intézet
amatőr dalkórusa francia bordalokkal szórakoztatta
a vendégeket. Az estére vidám hangulatba
került közönség nagy érdeklődéssel fogadta Bohemian
Betyars zenekar fergeteges koncertjét,
ahol a zenére már több vendég vidáman ropta
a táncot. A sok támogatónak köszönhetően a nagy
sikerű rendezvénnyel elégedettek lehettek a
Borbarátok, mert az idő is
jó volt, a tepertő és a forralt bor is jól fogyott
, és a vendégek pedig a következő évi viszontlátás
reményével távoztak. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
GYÁSZHÍR
2012.
január 20. |
Fájó
szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy Burján Ferenc,
Miskolc MJV Ruszin Kisebbségi Önkormányzatának
Elnöke, a Görömbölyi Ruszin
Pincemúzeum megálmodója és megvalósítója
2012. január 16-án, életének 62. évében
tragikus hirtelenséggel, balesetben elhunyt.
Felejthetetlen halottunk temetése
2012. január 23-án délelőtt
11 órakor lesz a Miskolc-Görömbölyi
temetőben, görög katolikus szertartás szerint.
Drága emléke szívünkben örökké él!
RUKISÖSZ Közhasznú Egyesület
|
|
|
PROGRAM
A KÖZÖSSÉGI HÁZBAN
2012.
január |
Január
27-én
17 óra |
A
Szilágyi Dezső Általános Iskola karaoke énekversenye |
|
|
II.GÖRÖMBÖLYI
FORRALT BOR ÉS TEPERTŐ NAP
2012.
január 7.. |
 |
2012.
január 21.
Közösségi Ház
előtti téren |
 |
10.00 |
Gyülekező,
baráti beszélgetés, versenyzők köszöntése, tájékoztatása,
elhelyzése |
11.00 |
Köszöntő.
A Forralt Bor Verseny szabályainak ismertetése,
a verseny indítása |
11.30 |
Görömbölyi
óvodások műsora |
12.00 |
I.
Görömbölyi Ökumenikus Vince Napi Vesszőszentelés |
12.30 |
Gyermek
néptánccsoportok előadása |
13.00 |
Tapolcai
Vegyes Kórus bordalokat énekel |
13.30 |
Görömbölyi
Színkör komédiája |
14.00 |
Görömbölyi
Népdalkör előadása |
14.30 |
A
magyarzenesz.hu felfedezettjeinek műsora |
15.00 |
Merényi
Ákos és Mitró Noémi akusztikus koncertje |
16.00 |
Forralt
Bor Verseny eredményhirdetése |
17.00 |
Kovács
Nóri előadása (Motiva, Balkan Fanatik énekesnője)
|
18.00 |
Bohemian
Betyars zenekar koncertje |
| |
Műsorvezető:
Vajtó László |
| Jelentkezési
lap a forralt bor versenyre pdf» word» |
A
színpadi programok mellett a Közösségi Házban
gyerek játszóház (12.00-16.00) . Vendégeink
válogathatnak az utcai árusok kínálatából, valamint
lehetőség lesz a disznótorhoz kapcsolódó ételek,
tepertő, különleges forralt borok és pálinkák
kóstolására. A rendezvényre a belépés ingyenes.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel vár a |
Görömbölyi
Borbarátok Hagyományőrző Egyesülete |
| |
FORRALT
BOR VERSENY FELTÉTELEI ÉS SZABÁLYAI
A versenyen min.3 fős csapatok
vehetnek részt, lehetőleg kosztümös öltözetben.
Nevezési díj: 3.000.-Ft. A díj ellenében a rendezőség
10 liter bort biztosít a csapatok részére melyet
a résztvevők az általuk hozott cukorral, fűszerekkel,
gyümölcsökkel ízesítenek.
A forralt bor melegítéséhez szükséges eszközöket
(bogrács, merőkanál, állvány, gázégő vagy fa)
a versenyzők hozzák magukkal, a rendezőség csak
a helyet biztosítja.
A forralt borokat szakmai zsűri értékeli az
ízesítések alapján, továbbá közönségdíj is kiadásra
kerül a kóstolónak kimért mennyiségek alapján.
Kóstolás a helyszínen megvásárolható poharakban
támogató jegyek ellenében.
Jelentkezés és információ: Tel: 06-20-923-3098,
E-mail: gorboregy@gmail.com
www.facebook.com/gorombolyi.borbaratok
www.gorbe.eu |
|
|
|
|
Reklám |
Iskolai
alapítvány
Adó 1%
Görömböly
Sportpályájáért Alapítvány
3516 Miskolc, Kovács út 1.
Adószám:
18411247-1-05
|
|
 |
Képek |
|
|
 |
|