 |
 |
|
|
|
| |
SZILVESZTERI
BÁL GÖRÖMBÖLYÖN! 2012

2012.
december 31. |
|
MULASSUNK-
ÉS BÚCSÚZTASSUK EGYÜTT AZ ÓÉVET! Invitálták
a görömbölyieket a szervezők, akik meghallották a hívó
szót, hiszen zsúfolásig megtelt a Művelődési
Ház, mivel több mint 150 vendég érkezett a
szilveszteri buliba. A vendégeket Hegyi-Kéri
Ágnes a Fény Egyesület elnöke, műsorvezető
köszöntötte, majd megköszönték azoknak a Görömbölyieknek
a munkáját, akik az év során segítették, támogatták
Görömbölyt. Dr. Nehéz Károly önkormányzati képviselő
Hegyi István támogató munkájáért mondott köszönetet
az Önkormányzat nevében. A köszönet ajándékozás után
megkezdődött a vidám szórakoztató zenés műsor, melyben
elsőként Dr. Nehéz Károly önkormányzati képviselő
- aki már nem előszőr mutatkozott be a görömbölyieknek
énekesként- és partnere Dr. Romhányiné Papp
Mária énekelt, Dr. Romhányi Róbert
kíséretével. A nagysikerű produkció után Asztalos
Júlia, Czeglédi Viktória, majd zárásként Simon
Lászlóné (Magdika) szórakoztatta a vendégeket.
A kulturális program után felszolgálták az üstben főzőtt
görömbölyi töltöttkáposztát, melynek jellegzetessége,
hogy gerslivel készült és fele édes- fele kelkáposzta
levélbe volt töltve, ízesítésként pedig frissen perzselt
sertéskörmöt és fület használtak a szakácsok. A jó ízű
vacsorát követően a talpalávalót Daragó István
és társa: Balajti Péter szolgáltatta.
A fergeteges hangulatú tánc közben pihenésként a vendégek
közösen nótáztak Mágocsi Gyula tangóharmónika
kíséretével, majd értékes tombolanyeremények sorsolásával
és tánccal folytatták a szilveszteri bulit. Támogatók:
Miskolc Város Önkormányzata, Ruszin Kisebbségi Önkormányzat,
Rukisz Egyesület, Fény Egyesület. A rendezvény fővédnöke:
Dr. Nehéz Károly önkormányzati képviselő. |
|
MKK
- GÖRÖMBÖLYI MŰVELŐDÉSI HÁZ DECEMBERI PROGRAMJAI
2012.
december 02. |
MŰVELŐDÉSI
HÁZ DECEMBERI PROGRAMJAI»
CIVILEK
DECEMBERI PROGRAMJAI A MŰVELŐDÉSI HÁZBAN »
MULASSUNK EGYÜTT SZILVESZTERI
BÁL A GÖRÖMBÖLYI
MŰVELŐDÉSI HÁZBAN DECEMBER
31-ÉN,
HÉTFŐN. 18.00
órától. Vacsora:
az immáron hagyományosan készített görömbölyi töltöttkáposzta
Műsor: görömbölyi fellépők: Daragó
és társa: Balajti operett egyvelegek, magyarnóták tangóharmónika
kíséretével. Jegyek válthatók a Görömbölyi Művelődési
Házban, 3000.-Ft-os áron! Támogatók: Miskolc
Város Önkormányzata, Ruszin Kisebbségi Önkormányzat,
Rukisz Egyesület, Fény Egyesület. A rendezvény
fővédnöke: Dr. Nehéz Károly önkormányzati képviselő.
|
NÓTÁZZUNK
EGYÜTT!

2012.
december 29. |
2012.december
29-én este első alkalommal gyűltek össze a nótázni
szerető Görömbölyik és barátaik a Művelődési
Házban.
A nótaesten Hegyi István főszervező köszöntötte
a megjelenteket, majd bemutatta a rendezvény vezetőjét:
Czeglédi Viktória énektanárt.
A nótázókat tangóharmónikán kísérte:
Mágocsi Gyula és Dr. Ujaczky Tibor. A jó hangulatú
nótázáshoz nem hiányoztak a finom borok, pálinkák
és a mangalica zsíros kenyér. A tervek szerint a jövőben
havonta legalább egyszer szeretnének nótaestet tartani
a szervezők, ahol felelevenítenék a régi dalokat,
kellemesen eltöltenének egy estét.
|
NÓTÁZZUNK
EGYÜTT! 2012.12.29.17.00 2012.
december 11. |
Az
MKK Görömbölyi Művelődési Házban december
29-én, 17 órai kezdettel szeretettel várunk
minden nótázni vágyó Görömbölyit.
A nótaest vezetője: Czeglédi Viktória
énektanár
Tangóharmónikán kísér: Mágocsi Gyula
Italt, ételt mindenki kedve szerint készítsen! A
belépés díjtalan
|
|
JÁNOS NAPI BORSZENTELÉS 
2012.
december 27. |
| |
|
NEGYEDIK ADVENTI VASÁRNAP GÖRÖMBÖLYÖN

2012.
december 23. |
| |
ADVENTI
HANGVERSENY A REFORMÁTUS TEMPLOMBAN
2012.12.23.16órakor 
2012.
december 11. |
 |
 |
 |
 |
Fekete
Nándor orgonaművész adventi orgonahangversenye
a görömbölyi református templomban.
|
|
|
GÖRÖMBÖLYI
ADOMÁNYOK ÁTADÁSA 
2012.
december 22. |
| |
|
KARÁCSONYI
ÜNNEPSÉG AZ ISKOLÁBAN 
2012.
december 21. |
| |
"AZ
ÉN KARÁCSONYOM" CÍMŰ RAJZPÁLYÁZAT EREDMÉNYHIRDETÉSE
2012.
december 19. |
|
A
Görömbölyi Óvodások számára immár harmadik
alkalommal meghirdetett "Az én karácsonyom"
című rajzpályázat eredményhirdetésére került sor 2012.
december 19-én 16 órakor a Görömbölyi
Művelődési Házban.
A teltházas rendezvényen megjelenteket Krecsmárikné
Glatz Katalin óvodavezető
köszöntötte, majd Dr. Nehéz Károly
önkormányzati képviselő, a pályázat védnöke
mondott köszöntőt. Dudás László görög katolikus
lelkész közös imája után az óvodások a hagyományoknak
megfelelően nagyon színvonalas karácsonyi műsorral köszöntötték
a vendégeket. Az ünnepi műsor után Hegyi István
a Fény Egyesület képviselője köszöntötte a
vendégeket, a versenyző óvodásokat. Az Egyesület által
meghirdetett rajzpályázat iránt minden évben nagy az
érdeklődés. Ez évben mintegy 55 pályamű érkezett, melyet
az óvónőkből álló zsűri értékelt. Hegyi István
az óvónők közreműködésével hirdette ki a rajzpályázat
eredményeit, a díjakat pedig Dr. Nehéz Károly
adta át az óvodásoknak.
Díjazottak lettek:
| Nagycsoport |
Középső
csoport |
Kiscsoport |
| 1.Paszternák
Borisz |
1.
Deák Zsóka |
1.
Soltész Fruzsina |
| 1.
Lukovics Lilla |
|
2.
Szabó Dalma |
| 2.
Kis Zsombor |
2.
Tóth Emese |
|
| 2.
Beszterczy Petra |
2.
Tokaji Petra |
|
| 3.
Nováki Hanna |
3.
Gábor Áron |
3.Tóth
Vanda |
Az
első 11 díjazott könyvjutalomban részesült, de valamennyi
pályamunkát értékelték, és készítőiket édességgel: csokival,
valamint szaloncukorral jutalmazták.
A pályamunkákból rövidesen kiállítást rendeznek a Művelődési
Házban.
A rendezvény zárásaként Hegyi István
megköszönte az érdeklődők megjelenését, a gyerekeknek
az aktív részvételt, és mindenkinek Boldog ünnepeket
kívánt.
A
pályázat védnöke: Dr. Nagy Kálmán Országgyűlési képviselő
A pályázat védnöke: Dr. Nehéz Károly Önkormányzati képviselő.
Szervezők: Görömbölyi Fény Egyesület, Római Katolikus
Egyház, Görög Katolikus Egyház, Református Egyház, Ruszin
Kisebbségi Önkormányzat, Rukisz Egyesület, Görömbölyi
Borbarát Egyesület, AVE Miskolc Kft. |
FELHÍVÁS
GYŰJTÉSRE ! / szórólap»
2012.
december 11. |
Gyűlnek
a csomagok a Görömbölyi Kulturális Egyesület és a
helyi általános iskola közösen szervezett akciójára.
A hátrányos helyzetű Gönc település
gyermekotthonának felajánlott ajándékokat
december 20-ig várjuk az iskolában. Köszönjük.
|
|
MÁSODIK
ADVENTI VASÁRNAP GÖRÖMBÖLYÖN 
2012.
december 09. |
December
9-én, vasárnap 17 órakor
meggyújtásra került az adventi koszorú második gyertyája.
A gyertyát meggyújtotta és ünnepi beszédet mondott:
Tóth István római katolikus plébános.
|
|
ELSŐ
ADVENTI VASÁRNAP GÖRÖMBÖLYÖN

2012.
december 02. |
A
Művelődési Házban és annak udvarán délután
2 órától népi játszóház, gyermek kézműves műhely,
bárány, nyuszi, kecske-és vadászgörény simogató várta
a kicsiket, majd az egész család táncházban szórakozhatott
az Esztenás zenekarral. 17 órakor meggyújtásra került
az adventi koszorú első gyertyája a Görömbölyi Művelődési
Ház udvarán.
|
|
MIKULÁS
NAPI PROGRAM A MŰVELŐDÉSI HÁZBAN

2012.
december 06. |
December
6-án, csütörtökön délután 2 órától
szánon szállítjuk az óvodás és iskolás gyermekeket
a Művelődési Házba, ahol népi táncház a Számadó zenekarral,
kézműves műhely, karácsonyfa díszítés várja őket.
15 órától az általános iskolás csoportokat
karácsonyi kvíz várja, 16.30-tól pedig
az óvodások lépnek színpadra ünnepi műsorukkal. 17
órától a Csodamalom Bábszínház
bemutatja Mikulás-Lili az aranyhajú angyalka
című játékát, majd a Mikulás névre szólóan
adja át a csomagokat a gyerkőcöknek. A csomagokat
a szülők névvel ellátva adhatják le a Művelődési Házban,
a rendezvény előtti napokban 12-20 óráig.A csomagátadási
jegy és a Bábelőadásra a belépő 300Ft/fő.Állandó program:
Bárány, nyuszi és kecskesimogató, karácsonyi kézműves
műhely, résztvevők a Golden Retriever Klub gazdijai
és kutyusai, forralt bor, sült gesztenye
|
|
AZ
ELSŐ ADVENTI VASÁRNAP GÖRÖMBÖLYÖN

2012.
december 02. |
A
Művelődési Házban és annak udvarán délután
2 órától népi játszóház, gyermek kézműves műhely,
bárány, nyuszi, kecske-és vadászgörény simogató várta
a kicsiket, majd az egész család táncházban szórakozhatott
az Esztenás zenekarral. 17 órakor meggyújtásra került
az adventi koszorú első gyertyája a Görömbölyi Művelődési
Ház udvarán.
|
|
NAGY
PELYHEKBEN ESIK A HÓ GÖRÖMBÖLYÖN
2012.
december 2. 09.00 óra |
| |
|
FELHÍVÁS
GYŰJTÉSRE /szórólap»
2012.
november 29. |
"Dobozba
zárt szeretet"
Tisztelt Görömbölyi Lakosok!
A Görömbölyi Kulturális Egyesület a helyi
általános iskola támogatásával gyűjtést
szervez hátrányos helyzetű gyerekek javára.
A "Dobozba zárt szeretet"
címet viselő akcióban résztvevőket a következő gyakorlati
tudnivalókról tájékoztatjuk:
-
az
ajándékokat cipős dobozba csomagolva, átkötve kérjük
elkészíteni,
-
a
doboz tetején legyen feltüntetve, hogy milyen korú
és nemű gyereknek készült
-
a
csomag tartalma lehet játék, könyv, írószer, édesség
stb.
-
pár
kedves mondattal, vagy egy szép idézettel tegyük
teljessé a megajándékozott gyerekek örömét.
A
csomagok gyűjtőpontja a Görömbölyi Általános
Iskola, ahol a portán, reggel 7 órától,
délután 17 óráig adhatják le adományukat.
Az akció december 20 -ig tart.
Ajándékaikat Magyarország egyik leghátrányosabb helyzetű
térségébe, az abaúji Gönc gyermekotthonába kerülnek.
Reméljük örömet okozunk a nem családban nevelkedő gyerekek
számára.
Ajándékozni jó!
Segítőkészségükre számítva várjuk adományaikat
Görömbölyi
Kulturális Egyesület
Görömbölyi Általános Iskola vezetősége
|
|
ADVENTI
HANGVERSENY A REFORMÁTUS TEMPLOMBAN
2012.12.23.16óra
2012.
november 27. |
| |
|
ÜNNEPI
ALKALMAK A REFORMÁTUS TEMPLOMBAN
2012.
november 1. |
| 11.08-09-10-én
17 órától |
Bűnbánati
Istentisztelet a templomban. |
| 11.11-én
10 órától |
Új
borért hálát adó Istentisztelet és Úrvacsora a
templomban. |
| 12.21-én
17 órától |
A három felekezet közös készülése a Görög Katolikus
templomban |
| 12.22-én
17 órától |
Bűnbánati
Istentisztelet a templomban. |
| 12.23-án
16 órától |
Fekete
Nándor orgonaművész adventi orgonahangversenye
a templomban. |
| 12.24-én
16 órától |
Ünnepi
Istentisztelet a gyermekek szolgálatával a templomban. |
12.25-én
10 órától |
Ünnepi
Istentisztelet és Úrvacsora a templomban. |
| 12.26-án
10 órától |
Ünnepi
Istentisztelet a templomban. |
| 12.31-én
16 órától |
Hálaadó
Istentisztelet a templomban. |
| 2013.01.01-én
10 órától |
Ünnepi
Istentisztelet a templomban. |
Csőri
Bertalan lelkipásztor |
|
|
MKK
GÖRÖMBÖLYI MŰVELŐDÉSI HÁZ
NOVEMBERI PROGRAMOK
2012.
november 05. |
| november
16., péntek |
RETRO
HÉTVÉGE A 80'-as ÉVEK ZENÉIVEL
Kapunyitás 20 óra.
Jegyek a Művelődési Házban válthatók! |
| november
23., péntek |
VASS
ALBERT IRODALMI EST
Csillagvirágok címmel Csabai János színművész
előadásában. Kapunyitás: 18.30
Jegyek a Művelődési Házban válthatók! |
| november
24., szombat |
EZOTERIKUS
NAP
Ezoterikus témáju előadások, szolgáltatások,
árusok
Részletes program a Művelődési Házban kapható
Kapunyitás 10 óra
Jegyek a Művelődési Házban válthatók! |
| november
28., szerda |
BORBARÁTKOZÁSOK
Kezdés:
18 óra |
| |
RENDSZERES
PROGRAMOK LETÖLTHETŐK» |
|
|
Emlékezés
az első görömbölyi református gyülekezetre 
2012.
október 28. |
A
Miskolc-Görömbölyi Református Egyházközségben
október 28-án 10 órától ünnepi istentiszteleten
emlékeztünk meg arról a 400 évvel ezelőtti
eseményről, melynek során a már több évtizede Csaba
leányegyházaként működő református vallású gyülekezet,
1612-ben anyaegyházzá, azaz önálló
egyházközséggé szerveződött, és így élt közel 100
esztendeig.
Erre az alkalomra emlékezve a templomkertben emlékoszlopot
állított a gyülekezet.
Az ünnepi istentiszteleten Zupkó Bence,
Ady Endre: Istenhez hanyatló árnyék,
Eperjesiné Bolykó Mária pedig Reményik
Sándor: A fordító című versét mondta el.
A gyülekezeti éneklést dr. Szádvári Gábor
orgonán, Bohos Tibor trombitán kísérte. Az
emlékoszlop anyagát
Lezák Sándor erdész Atyánkfia adományozta
méretre szabva, és ideszállítva.
Az emlékoszlop tervezője
Eperjesi Szabolcs építész tetsvérünk,
a faragás munkáját
Juhász Zoltán kisgyőri fafaragó
mester készítette. Az oszlopon elhelyezett táblák
feliratozásában Szepesi Balázs Atyánkfia
volt a segítségünkre.
Az emlékoszlop szállítását és elhelyezését
a gyülekezet presbiterei
végezték.
Az emlékoszlop állításához nyújtott minden segítséget
ezúton is hálás szívvel köszönünk meg.
Csőri Bertalan lelkipásztor
MEGEMLÉKEZÉS
szövege letölthető»
|
|
HALLOWEEN
PARTY A GÖRÖMBÖLYI ISKOLÁBAN

2012.
október 26. |
| |
|
ÜNNEPI
ALKALMAK A REFORMÁTUS TEMPLOMBAN
2012.
október 18. |
| 10.23-án
|
Ünnepi
Istentisztelet és megemlékezés a Görög Katolikus
templomban 17 órától. |
| 10.27-én |
Presbiteri
napot tartunk |
| 10.28-án |
Ünnepi
Istentiszteleten emlékezünk meg az első görömbölyi
református gyülekezet anyaegyházzá válásának
400. évfordulójáról, 10 órától a templomban.Erre
a történelmi eseményre emlékezve emlékoszlopot
állítunk a templomkertben. |
| 10.31-én |
Reformáció
ünnepén ünnepi Istentiszteletet tartunk a templomban
10 órától. |
| 11.08-án |
Bűnbánati
Istentiszteletet tartunk a templomban 17 órától. |
| 11.09-én |
Bűnbánati
Istentiszteletet tartunk a templomban 17 órától. |
11.10-én |
Bűnbánati
Istentiszteletet tartunk a templomban 17 órától. |
| 11.11-én |
Istentisztelet
és Úrvacsora a templomban 10 órától. |
Csőri
Bertalan lelkipásztor |
|
|
KIÁLLÍTÁS:
A hatvanas-hetvenes évek hétköznapjai
2012.
október 18. |
A
Görömbölyi Általános Iskola az 1956-os megemlékezés
kísérő rendezvényeként kiállítást szervezett.
A címe: A hatvanas-hetvenes évek hétköznapjai.
A kiállított tárgyak szüleink, nagyszüleink világába
kalauzolnak el minket. Használati tárgyai, hangulata
a régi idők emlékeit idézik fel bennünk. A kiállítás
megtekinthető október 20-, 24-, 25-, 26-, 27-én 15.30-17.00
között. |
|
300
ÉVES GÖRÖMBÖLY JUBILEUMI RENDEZVÉNYSOROZAT és SZÜRETI
NAPOK /Képek
a harmadik napról
2012.
október 08. |
| |
|
300
ÉVES GÖRÖMBÖLY JUBILEUMI RENDEZVÉNYSOROZAT és SZÜRETI
NAPOK /Képek
a második napról
2012.
október 06. |
A
GÖRÖMBÖLYI PINCEGAZDÁK
Görömböly újratelepítésének 300
évfordulója alkalmából
összeházasított borok adományozói |
Z
Burján Ferencné |
Dr.
Rády István |
Sajgó
Tamás |
Üveges
János |
Ducsai
Család |
Tóth
Ferenc |
Ujaczky
Tibor |
Nagy
Zsolt |
Dr.
Farkas Attila |
Szunyog
Tibor |
Kovácsné
Drabant Katalin |
Lukovics
József |
Timkó
Tibor |
Dr
Szunyog Tibor |
Lukács
János |
Molnár
István |
Suga
István |
Héjja
János |
|
|
300
ÉVES GÖRÖMBÖLY JUBILEUMI RENDEZVÉNYSOROZAT és SZÜRETI
NAPOK /Képek
az első napról
2012.
október 05. |
| |
| 
|
|
2012.
október 5-7-én: 300 ÉVES GÖRÖMBÖLY JUBILEUMI RENDEZVÉNYSOROZAT
és SZÜRETI NAPOK
2012.
szeptember 28. |
2012.
október 5-6-7-én,
három napos rendezvénysorozattal emlékeznek Görömbölyön
a városrész betelepüésének 300-ik évfordulójára,
és megünneplik a hagyományokkal rendelkező görömbölyi
borkukltúrát. Az 1700-as évek elején pestisjárvány pusztított
a településen, amely akkor kis híján teljesen kihalt
és elnéptelenedett. 1712-ben görög katolikus ruszin
családokkal népesítették be a települést, mely 1950
óta közigazgatásilag Miskolchoz tartozó közkedvelt kertvárosrész.
Október 5-6-7-én az egyházi ünnepekhez kapcsolódó programok
(búcsú) mellett – a Miskolci Kulturális Központ
Nonprofit Kft szervezésében a helyi művelődési
házban és annak udvarán szórakoztató programok, népi
bemutatók lesznek és felelevenítik a régi hagyományokat
is.
A jubileumi rendezvénysorozat felvonulással veszi kezdetét
október 5-én, pénteken délután 3
órától. Az ünnepélyes megnyitón Kriza
Ákos polgármester mond beszédet, majd Tóth
Arnold – aki maga is görömbölyi – ismerteti
a városrész történetét. A görömbölyi festők legszebb
képeinek kiállítását Kákóczki András,
a Kulturális, Idegenforgalmi és Városmarketing
Osztály osztályvezetője nyitja meg. A napot
egy szüreti batyus bál zárja a Görömbölyi Művelődési
Házban.
Október
6-án, szombat délelőtt a Görömbölyi
Borbarátok Egyesülete elkészíti a városrész
300 éves jubileumi étkét/görbuc= görömbölyi
slambuc/, melyből 300 adagot
szét is osztanak majd. Összeállítják ugyanakkor a
görömbölyi pincegazdák borát is.
Ezen a napon avatják a jubileumi emléktáblát,
majd a Görömböly régen és most című utcatérképet.
Este megemlékezést tartanak a görömbölyi elhunytakról,
de természetesen nem feledkeztek meg az aradi
vértanúkról sem. Éjszakai megemlékezést
tartanak a kopjafánál, ahová a tömeg fáklyákkal a
kézben vonul majd a Szolártsik térről.
Vasárnap
veterán autósok felvonulása és
Esztenás táncház színesíti a programot, majd
este tábortűz zárja a jubileumi sorozatot.
Mindhárom nap lesznek állandó programok, többek között
pónilovagoltatás, népi játszóház, csacsifogat
és kirakodóvásár.
Fővédnök: Kriza Ákos polgármester.
Támogatók: Csöbör Katalin
és Nagy Kálmán országgyűlési képviselő, Nehéz Károly
önkormányzati képviselő, valamint a Görömbölyi Görög
Katolikus Egyház, és több egyesület.
|
|
ŐSZI
LOMTALANÍTÁS
2012.október
1. |
2012.10.
09. Görömböly: Ács, Asztalos, Bacsinszky
A., Bádogos, Beniczky L., Bizony Á., Bognár, Borbély,
Cseresznyés, Csermák A., Cukrász, Dapsy L., Deák F.,
Déli, Doháy, Egyetértés, Erzsébet kir., Eszperantó,
Esztergályos, Farkas A., Görgős, Harsányi, Kaffka
M., Kárpitos, Kovács, Kozma A., Kőműves, Lakatos,
Lavotta, Pesti, Pöltenberg E., Rózsavölgyi, Simándy
P., Szabó E., Szabó Z., Szolártsik tér, Szűcs S.,
Tégla, Vízirózsa.
2012.10.11. Görömböly:
Ághegy , Apátsági, Cserép, Felhő, Fuvola, Ginzery
S., Hordó, Lehár F, Madár, Meredek köz, Szabó K.,
Szőlő, Tapolcai, Tárogató, Temetőalja, Templomhegyi,
Tücsök.
|
|
BORBARÁTKOZÁSOK
2012.
szeptember 28. |
Minden
hónap utolsó csütörtökén 18.00-tól a Görömbölyi Borbarátok
Hagyományőrző Egyesülete összejövetelt tart tagjai
és az érdeklődők számára a Görömbölyi Művelődési Házban.
E találkozások alkalmával a Borbarátok neves szakemberek
segítségével szeretnék közkinccsé tenni a szőlészettel,
borászattal, pálinka készítéssel kapcsolatos ismereteiket
és fórumot biztosítani az említett témákhoz hozzászólni
kívánó szakemberek és látogatók számára.
Az első alkalommal - 2012. szeptember 27-én
- a szüretről és a szőlőben teendő őszi feladatokról
tartott előadást Dr. Farkas Attila
és Kovács András. A beszélgetés során
szóba került az is, hogyan lehetne még látogatottabbá
tenni a görömbölyi pincéket, a pincesort, megismertetni
a görömbölyi borokat. Elképzelések vannak, viszont
a megvalósításhoz nagy összefogásra lesz szükség,
mind a görömbölyiek, mind pedig a pincetulajdonosok
részéről, hogy feltárják és bemutassák Görömböly rejtett
kincseit.
|
|
XX.
GÖRÖMBÖLYI ŐSZ 2012. szeptember 20-23.
2012.
szeptember 23. |
| |
|
XX.
GÖRÖMBÖLYI ŐSZ 2012. szeptember 20-23.
2012.szeptember
18. |
 |
 |
|
Alapította:
a Görömbölyi Kulturális Egyesület 1993-ban
SZEPTEMBER 20
CSÜTÖRTÖK
Görömböly városrész Mobilitási Napja
Helyszín: a Görömbölyi Általános Iskola előtti
sportpálya
6.30 - 8 óra Gurulj a suliba, munkahelyre!
Kerékpáros reggeli az iskolába, munkába indulók számára.
13 - 18 óra Pontgyűjtő játék,
ügyességi közlekedési vetélkedők, kerékpárral, rollerrel,
görkorcsolyával, gördeszkával, nyúlmotorral -
óvodásoknak, általános- és középiskolásoknak, felnőtteknek.*KRESZ-társas
* Tekerj egy turmixot!
* Csacsi fogatolás * Kerékpáros csúzlizda * Aszfaltrajzverseny
* Parkolj és hordozz! * Mozdulj velünk: trambulin,
twister, dominó, marokkó, óriás darts, tollas, pingpong,
egyensúlyozó heveder, mobil kötélpálya * Pedelec elektromos
kerékpár kipróbálása* Szerelj magad, segítünk! * Szerencsekerék
* Ökológiai lábnyomszámítás* Zöld stand: zöld háztartás,
környezetbarát termékek * Veterán busz közlekedéstörténeti
kiállítás.
17.30 óra CRITICAL MASS - kényelmes
városrészi kerékpáros felvonulás, mellékútvonalakon,
szervezői kísérettel, kerékpáremeléssel.
SZEPTEMBER
21 PÉNTEK
17
óra ÜNNEPI MEGNYITÓ
Közreműködnek: a Görömbölyi Népdalkör
Köszöntőt mond: Tóth Arnold muzeológus
Zárógondolatok a ruszin emlékhelynél: Dr.
Kárpáti László muzeológus
Helyszín: Erzsébet emlékkő (Harsányi
úti elágazás)
17.30 óra Tisztelgő gyertyás menet
Görömböly újratelepítésének 300. évfordulója
alkalmából
Útvonal: az Erzsébet emlékkőtől a
görömbölyi pincesorra.
Kérjük, hogy gyertyát, mécsest mindenki hozzon magával!
20 óra Éjszakai túra a Leányvárhoz
Indulás a Görömbölyi pincesorról. Vezeti: Balogh Sándor
SZEPTEMBER 22 SZOMBAT
Piknik a Görömbölyi Pincesoron
Műsorvezetés: a magyarzenesz.hu műsorvezetői
10 óra "Az ősz ízei" Főzőverseny.
Nevezés: a helyszínen 10 óráig.
11 óra "Ki a legény a gáton"
– Hétpróba gyerekeknek, felnőtteknek
Íj típusok bemutatója
11 óra lovagoltatás
11 óra Fegyverbemutató, repülőgép
szimulátor, a katonai pálya bemutatása a Magyar Honvédség
4-es számú Katonai Igazgatási Iroda közreműködésével
12 óra Borverseny. Nevezés a helyszínen:
Szunyog Tibor pincéje előtt Borok leadása: 10–11 óráig.
Nevezési díj: 1000 Ft
13 óra Hagyományőrző ügyességi játékok
kicsiknek és nagyoknak.
Játékos családi vetélkedő
14 óra Görömbölyi óvodások műsora
14 óra Mustkóstoltatás
14.15 óra Hudák Dániel néptáncos
műsora
14.30 óra A főzőverseny eredményhirdetése
15óra Bukovenszki Gábor GTC világszövetség
fekve nyomó világbajnok bemutatója
15.30 óra Enemies együttes műsora
16 óra Borverseny eredményhirdetése
16.30 óra "925" zenekar
koncertje
17.30 óra A Görömbölyi Színkör bemutatja
"Az ördög”"című vásári komédiát
18 óra Zumba bemutató
18.30 óra Crazy Bike Machine együttes
koncertje
19.30 óra Tábortűz
SZEPTEMBER 23. VASÁRNAP
7 óra Kispályás labdarúgó torna.
Helyszín: Görömbölyi Általános Iskola. Nevezés a helyszínen
8.30 óra Római katolikus szentmise.
Helyszín: a római katolikus templom
10 óra Református Istentisztelet.
Helyszín: a református templom
Görömbölyi forgatag. Helyszín: A
Görömbölyi Általános Iskola előtti sportpálya
14 óra Szüreti lovas felvonulás Görömböly
utcáin
Kézműves és őstermelői vásár a Kovács
utcában.
14.30 óra Játszóház
14.30 óra Mackó kiállítás. A kiállított
tárgyak átvétele pénteken 15 óráig Ildikó néninélaz
iskolában.
15 óra Görömbölyi Pöttömök-játszóház
15 óra Történelmi séta Görömböly 300 éves
újratelepítésének évfordulójára
Gyülekező: A Görömbölyi Általános
Iskola előtt
Vezeti: Dr. Kárpáti László muzeológus
és Eperjesi Szabolcs építész
15 óra Kisállat simogató
15.15 óra Mese előadás
16 óra Görömbölyi Népdalkör előadása
16.15 óra Görömbölyi Gyermek hagyományőrző-néptánc
csoport műsora
16.30 óra Görömbölyi emlékek – Demjén István
szemével
Helyszín: Szent Rita terem
16.30 óra Kutyások bemutatója
17 óra Karate bemutató
17.20 óra A Görömbölyi Színkör bemutatja
"A pap meg a kántor" című
vásári komédiát
17.45 óra Az Esztenás együttes műsora
és táncház Barsi Csabával
18.45 óra A Vain Parrots zenekar
koncertje
19.15 óra Utcabál - közreműködik
Seres Zsolt és Adrienn: BONUS TRACK
21 óra Tűz zsonglőrök bemutatója
KIÁLLÍTÁSOK
• Mezőgazdasági termékbemutató
HAGYOMÁNYOSAN készített SZILVALEKVÁR kóstolás
• Régi kötények és surcok
Várjuk a görömbölyi gazdák és háziasszonyok termékeit
a Szunyog Tibor pincéje előtti területen
szombaton reggel 8 és 9 óra között.
A kiállítások megtekinthetők: szombaton 10–18 óráig
Vendéglátás
• Szombat "Az ősz
ízei" Főzőverseny
A verseny ideje: 2012. szeptember 22. szombat
délelőtt
Helyszín: Görömbölyi Pincesor, zsűrizés:
13 órától, eredményhirdetés 14.30 órakor
Nevezni lehet: a helyszínen 10 óráig.
Tudnivalók: az ételkészítés, tűzrakás
valamennyi kellékéről és hozzávalójáról a versenyzőknek
kell gondoskodni. A zsűri bírálatkor értékeli az egyéni,
stílszerű tálalást és a kedves kínálást is. a rendezvény
ideje alatt Büfé működik a helyszínen.
• Vasárnap 16 órától szüreti
babgulyás
Helyszín: a Görömbölyi Általános Iskola előtti
sportpálya
Gulyásjegyek megvásárolhatók szeptember
22-ig a Rendezvények házában Matildkánál.Ára:
600 Ft. A rendezvény ideje alatt Büfé működik
a helyszínen.
|
|
Református
egyház gyülekezetének programjai 2012.július- augusztus
2012.július
1. |
| 07.02-08-ig |
gyermekhét
a gyülekezeti teremben, 9 órától 14 óráig. |
| 08.20-án |
17
órától ünnepi megemlékezés és Istentisztelet a
Templomdombon |
| 08.23-án
|
18
órától bűnbánati Istentisztelet a templomban. |
| 08.24-én |
18
órától bűnbánati Istentisztelet a templomban. |
| 08.25-én |
18
órától bűnbánati Istentisztelet a templomban. |
| 08.26-án |
10
órától az új kenyérért hálát adó Istentisztelet,és
Úrvacsora a templomban |
Csőri
Bertalan lelkipásztor |
|
|
A
Nemzeti Összetartozás Napját ünnepelték a görömbölyi
iskolában
2012
június 5. |
Az
Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás
napjává nyilvánította az első világháborút
lezáró trianoni békeszerződés aláírásának napját,
június 4-ét.
Országszerte és a határon túl is megemlékeztek a trianoni
békeszerződés aláírásáról. A 2012. június 4-i iskolai
kirándulás miatt a görömbölyi iskolában 2012. június
5-én ünnepelték a Nemzeti Összetartozás Napját, egy
rendkívüli történelem óra keretében. A megemlékezés
során filmvetítéssel visszatekintettek a múltba, felidézve
a TRIANONI SZERZŐDÉST és a HONFOGLALÁST.
A Haza-Húzó Ijász Egyesület 2 tagja: Id.
ÉS Ifj. Keresztesi László honfoglaláskori
öltözékeket és fegyvereket, azok használatát mutatta
be az érdeklődő iskolásoknak és tanároknak.
|
|
III.
GÖRÖMBÖLYI KURUC VIGASSÁG 2012.
május 26. GÖRÖMBÖLYI
PINCESOR

2012.
május 10. |
 |
|
|
Programok |
Kuruc
étkek főzőversenye |
Kuruc
étkek főzőversenye
Jelentkezési lap |
|
|
SINGING
PARTY 2012

2012.
május 5. |
|
SINGING
PARTY néven könnyűzenei énekversenyt
hirdetett meg immár II. alkalommal a Szilágyi
Dezső Általános és Magyar- Angol Két Tanítási
Nyelvű Iskola. Az először mindössze
iskolai, majd városi méretű verseny mára regionális
érdeklődésűvé fejlődött. A versenyre több miskolci,
illetve Miskolc környéki általános iskolából
jelentkeztek tanulók. Az elődöntő már április
elején lezajlott, a döntőre pedig 2012.
május 04-én (pénteken) 17.00-kor került
sor a Görömbölyi Közösségi Házban.
A döntőbe 23 diák jutott be színvonalas produkciójával.
A versenyzők két korcsoportba mutatták
be produkcióikat: külön az alsó, és külön a
felső tagozatos tanulók. A versenyzők teljesítményét
szakavatott zsűri értékelte, akik segítő szándékú
tanácsokkal látták el a fiatal tehetségeket,
illetve dicsérték a "profi művész palántákat".
Zsűri
elnöke: Eperjesi Erika művésznő,
önkormányzati képviselő
Zsűri tagjai:
A
rendezvény fő szervezője és műsorvezetője:
Virányi Zsolt
|
|
|
| |
|
|
REFORMÁTUS
EGYHÁZ MÁJUS-JÚNIUSI GYÜLEKEZETI ALKALMAK
2012.
április 29. |
-
Május 6-án, az Édesanyák vasárnapján
ünnepi Istentisztelet 10 órától a templomban.
- Május 17-én, Áldozócsütörtökön
ünnepi Istentisztelet 10 órától a templomban.
- Május 24-én, 18 órától bűnbánati
Istentisztelet a templomban.
- Május 25-én, 17 órától közös pünkösdi
készülés a Görög Katolikus templomban.
- Május 26-án, 18 órától bűnbánati
Istentisztelet a templomban.
- Május 27-én, Pünkösd I. napján
10 órától ünnepi Istentisztelet és Úrvacsorai közösség
10 órától a templomban.
- Május 28-án, Pünkösd II. napján
10 órától ünnepi Istentisztelet a templomban.
- Június 3-án, 10 órától konfirmáció
a templomban.
- Június 10-én, 10 órától tanévzáró
Istentisztelet a templomban.
Csőri Bertalan református lelkipásztor
|
|
FAÜLTETÉS
GÖRÖMBÖLYÖN 
2012.
március 24. |
2012.március
24-én Dr.
Nehéz Károly önkormányzati képviselő kezdeményezésére
és tevőleges aktív közreműködésével fákat ültettek
a görömbölyi buszvégállomás körforgalmi területén
helyi önkéntesek összefogásával. A faültetés azzal
a céllal került megszervezésre, hogy a végállomás
környezetét szebbé, barátságosabbá varázsolják az
örökzöld csemetékkel, illetve a környező pincesorról,
több kiemelkedő görömbölyi rendezvényhelyszínről kellemes
panoráma táruljon a környékre látogatók szeme elé.
A Zalaegerszegről felajánlásból származó közel 60
db, mintegy 120.000.-Ft
értékű sövénytuját, valamint a körforgalom
közepére ültetett eperfa csemetét
kellemes, napsütéses időben, vidám hangulatban ültették
a görömbölyiek annak reményében, hogy már a közeli
nyári hónapokban is széplátványt eredményez a munkájuk
gyümölcse.
|
|
MÁRCIUS
15-I ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS 
2012.
március 15. |
2012.
március 15-én csütörtökön 16 órától ünnepi
megemlékezést tartottak Görömbölyön
az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 164. évfordulójának
tiszteletére.
A Lavotta és az Erzsébet királyné
utca kereszteződésében található kopjafánál
tartott ünnepi megemlékezést követően koszorút helyezett
el a kopjafánál: Görömbölyi Kulturális Egyesület,
Történelmi Egyházak, Ruszin Kisebbség, Görömbölyi Polgárőrség,
Rákóczi Szövetség képviselői és magán személyek.
|
|
NŐNAPI
KÖSZÖNTŐ!
2012.március
2. |
|
BOLDOG NŐNAPOT KÍVÁNUNK
MINDEN
KEDVES HÖLGY OLVASÓNKNAK!
SZERKESZTŐSÉG
|
|
ISTENTISZTELET
ÉS ÜNNEPI ALKALMAINK MÁRCIUSBAN ÉS ÁPRILISBAN
2012.március
2. |
|
Március 1-én, 2-án, és 3-án 17 órától
bűnbánati Istentisztelet a templomban.
Március 4-én, böjt 2. vasárnapján 10 órától Istentisztelet
és Úrvacsora a templomban.
Március 11-én 10 órától a Sajósenyei Szeretetotthon
szolgálata a gyülekezetben és Berde Szilárd, Magyarókerekei
lp. szolgálata.
Március 15-én ünnepi megemlékezés 16 órától
a kopjafánál, ünnepi Istentisztelet a Görög Katolikus
templomban 17 órától.
Április 1-én, Virágvasárnap 10 órától ünnepi
Istentisztelet a templomban.
Április 3-án, Nagykedden 17 órától a három
felekezet közös húsvéti készülése a Görög Katolikus
templomban.
Április 5-én 18 órától bűnbánati Istentisztelet
a templomban..
Április 6-án Nagypénteken 10 órától ünnepi
Istentisztelet a templomban.
Április 7-én 18 órától bűnbánati Istentisztelet
a templomban.
Április 8-án, Húsvét I. napján ünnepi Istentisztelet
és Úrvacsora a templomban.
Április 9-én, Húsvét II. napján 10 órától ünnepi
Istentisztelet a templomban.
Csőri Bertalan
református lelkipásztor |
|
II. GÖRÖMBÖLYI FORRALT BOR ÉS TEPERTŐ NAP
2012.
január 31. |
Az
elmúlt évi rendezvény sikerén felbuzdúlva, a
görömbölyi borászati kultúra hírnevét öregbítve,
hagyományteremtő céllal ez évben is megrendezte
a Görömbölyi Borbarátok Hagyományőrző
Egyesülete a FORRALT BOR ÉS
TEPERTŐ NAP-ot. 20-án nagy izgalommal,
és sok bosszúsággal készítették a sátrakat a
Közösségi Ház előtti téren. Az izgalom
jogos volt, mert amit felépítettek este, azt
a szél rövidesen a patakba, illetve annak partjára
borogatta éjjel. A 21-i reggeli kezdés sem lett
sokkal vidámabb, mivel párás, ködös, csípős
hidegre ébredtek Görömbölyön.
De minden bosszúság után megtörtént a csoda,
a rendezvény 10 órai kezdésére kisütött a nap
és így Vajtó László műsorvezető
már vidáman, tavaszias hangulatban köszöntötte
a versenyzőket és a folyamatosan érkező vendégeket.
A kellemes időben a város szinte minden területéről
érkeztek érdeklődők. A 4-es busz zsúfolásig
megtelve érkezett a városrészbe, de a helyiek
is szépszámmal sétáltak ki a térre. A hazaiak
mellett a vendégek között találkozhattunk hollandokkal
és franciákkal is, akik nagyon ötletesnek minősítették
a rendezvény fő tartalmát, hangulatosnak a környezetet
és színvonalasnak a színpadi produkciókat. A
színpadi programok mellett a Közösségi
Házban gyerekeket játszóház várta.
A vendégek az utcai árusok változatos kínálatából,
mézet, ínyenc lekvárokat, teákat, fonott kosarakat,
faragott praktikus eszközöket, ékszereket, ruhaneműket
válogathattak. Közben a tér peremterületén a
bográcsokban készítették a 3 fős versenyző
csoportok a forralt borokat, a szigorú
zsűri pedig kóstolgatta a finom nedűket.
A verseny győztese a MIKOM Kft. lett,
akik sem borásznak, sem vendéglátósnak nem igazán
mondhatók, de a borok, és ezen belül is a forralt
bor és tepertőnap fő reklámozói voltak, melynek
eredményét a nagy számú vendégserek bizonyította.
Az összejött baráti társaságok versenyen kívül
is készítettek finomabbnál-finomabb, illatosnál-illatosabb
forral borokat, teákat, sütötték a tepertőket,
tárcsán húsokat, kínálták a hurkát és a kolbászt,
de több sátorban finom pálinkákkal is meglepték
a barátokat. Az ínyencek csokoládés szökőkút
finomságait, és különböző sajtféleségeket is
fogyaszthattak. A jó hangulathoz tehát minden
adott volt, a változatos gasztronómiai kínálathoz
a színpadon is változatos események, produkciók
váltották egymást. A délutáni program a helyi
egyházak közreműködésével Ökumenikus
Vince Napi Vesszőszenteléssel indult,
majd a kulturális programok keretében a helyi
óvodások, folklór csoportok, néptánc-és népdalkörösök,
fiatal tehetségek, a Miskolci Francia Intézet
amatőr dalkórusa francia bordalokkal szórakoztatta
a vendégeket. Az estére vidám hangulatba
került közönség nagy érdeklődéssel fogadta Bohemian
Betyars zenekar fergeteges koncertjét,
ahol a zenére már több vendég vidáman ropta
a táncot. A sok támogatónak köszönhetően a nagy
sikerű rendezvénnyel elégedettek lehettek a
Borbarátok, mert az idő is
jó volt, a tepertő és a forralt bor is jól fogyott
, és a vendégek pedig a következő évi viszontlátás
reményével távoztak. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
GYÁSZHÍR
2012.
január 20. |
Fájó
szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy Burján Ferenc,
Miskolc MJV Ruszin Kisebbségi Önkormányzatának
Elnöke, a Görömbölyi Ruszin
Pincemúzeum megálmodója és megvalósítója
2012. január 16-án, életének 62. évében
tragikus hirtelenséggel, balesetben elhunyt.
Felejthetetlen halottunk temetése 2012.
január 23-án délelőtt 11 órakor lesz
a Miskolc-Görömbölyi temetőben, görög
katolikus szertartás szerint.
Drága emléke szívünkben örökké él!
RUKISÖSZ Közhasznú Egyesület
|
|
|
PROGRAM
A KÖZÖSSÉGI HÁZBAN
2012.
január |
Január
27-én
17 óra |
A
Szilágyi Dezső Általános Iskola karaoke énekversenye |
|
|
II.GÖRÖMBÖLYI
FORRALT BOR ÉS TEPERTŐ NAP
2012.
január 7.. |
 |
2012.
január 21.
Közösségi Ház
előtti téren |
 |
10.00 |
Gyülekező,
baráti beszélgetés, versenyzők köszöntése, tájékoztatása,
elhelyzése |
11.00 |
Köszöntő.
A Forralt Bor Verseny szabályainak ismertetése,
a verseny indítása |
11.30 |
Görömbölyi
óvodások műsora |
12.00 |
I.
Görömbölyi Ökumenikus Vince Napi Vesszőszentelés |
12.30 |
Gyermek
néptánccsoportok előadása |
13.00 |
Tapolcai
Vegyes Kórus bordalokat énekel |
13.30 |
Görömbölyi
Színkör komédiája |
14.00 |
Görömbölyi
Népdalkör előadása |
14.30 |
A
magyarzenesz.hu felfedezettjeinek műsora |
15.00 |
Merényi
Ákos és Mitró Noémi akusztikus koncertje |
16.00 |
Forralt
Bor Verseny eredményhirdetése |
17.00 |
Kovács
Nóri előadása (Motiva, Balkan Fanatik énekesnője)
|
18.00 |
Bohemian
Betyars zenekar koncertje |
| |
Műsorvezető:
Vajtó László |
| Jelentkezési
lap a forralt bor versenyre pdf» word» |
A
színpadi programok mellett a Közösségi Házban
gyerek játszóház (12.00-16.00) . Vendégeink
válogathatnak az utcai árusok kínálatából, valamint
lehetőség lesz a disznótorhoz kapcsolódó ételek,
tepertő, különleges forralt borok és pálinkák
kóstolására. A rendezvényre a belépés ingyenes.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel vár a |
Görömbölyi
Borbarátok Hagyományőrző Egyesülete |
| |
FORRALT
BOR VERSENY FELTÉTELEI ÉS SZABÁLYAI
A versenyen min.3 fős csapatok
vehetnek részt, lehetőleg kosztümös öltözetben.
Nevezési díj: 3.000.-Ft. A díj ellenében a rendezőség
10 liter bort biztosít a csapatok részére melyet
a résztvevők az általuk hozott cukorral, fűszerekkel,
gyümölcsökkel ízesítenek.
A forralt bor melegítéséhez szükséges eszközöket
(bogrács, merőkanál, állvány, gázégő vagy fa)
a versenyzők hozzák magukkal, a rendezőség csak
a helyet biztosítja.
A forralt borokat szakmai zsűri értékeli az
ízesítések alapján, továbbá közönségdíj is kiadásra
kerül a kóstolónak kimért mennyiségek alapján.
Kóstolás a helyszínen megvásárolható poharakban
támogató jegyek ellenében.
Jelentkezés és információ: Tel: 06-20-923-3098,
E-mail: gorboregy@gmail.com
www.facebook.com/gorombolyi.borbaratok
www.gorbe.eu |
|
|
| |
|
Reklám |
|
|
 |
|
| |
|