2007.
szeptember 14-én kora délelőtt a Görömbölyi Általános
Iskolában az óvodások és az iskolások játékos sportversenyével
kezdődött meg a
"Görömbölyi Ősz" hétvégi
programsorozata.
Délután
már az ifjú kertbarátok vetélkedője zajlott. A versenyen,
Harsány, Mályi, Kisgyőr és a Miskolci hejőcsbai, a
Szilágyi és versenyen kívül a házigazda görömbölyi
iskolások csapatai versenyeztek.
A kérdéseket Seres István, Szabados
Zoltánné és Kovács Miklósné
állította össze.
A zsűri elnöke: Dr. Farkas Attila
volt.
Az elméleti és a gyakorlati feladatoknak nagy érdeklődéssel
kezdtek neki a csapatok.
A
Perecesi Bányász Fúvószenekes nyitóparádéja
után a Görömbölyi Közösségi Ház udvarán került sor
az ünnepélyes megnyitóra. Borkúti Mária
köszöntő szavai után Szűcs Erika
alpolgármester megnyitotta a XV.
Görömbölyi Ősz háromnapos rendezvénysorozatát,
majd a görömbölyi óvodások és iskolások,
valamint a Görömbölyi Népdalkör hangulatos
műsorral szórakoztatták a közönséget.
Esti programként az ISTVÁN, A KIRÁLY
című rockopera átdolgozott változatát adták elő a
Görömbölyi Általános Iskola tanulói és tanárai az
iskola udvarán. A jól rendezett műsor, a képrázatos
díszlet, a lelkes, átélt alakítások, a néha recsegő
hangtechnikát is feledtették a nagyszámban megjelent
közönséggel , akik óriási tapssal díjazták a látványos
bemutatót.
KÉPGALÉRIA
|
|