IX. GÖRÖMBÖLYI FORRALT BOR ÉS TEPERTŐ NAP

Igaz a csípős hideg miatt, kicsit fagyos hangulatban, de egyre nagyobb érdeklődéssel nyitotta meg kapuit 2019. január 19-én a már országos hírnévvel rendelkező, a Görömbölyi Borbarátok Hagyományőrző Egyesülete által, immár kilencedik alkalommal szervezett Görömbölyi Forralt Bor és Tepertő Nap. Ahogyan az idő egy jobban melegedett, a hangulat is fokozatosan emelkedett a finom boroknak, a disznótoros ételeknek, a hangulatos műsoroknak és nem utolsó sorban a vidám baráti társaságoknak köszönhetően.
A versenyzők, a kézműves termékeket, gyógynövényeket, sajtokat, füstölt árukat, játékokat, édességeket, kemencében aszalt gyümölcsöket, lekvárokat, pálinkákat kínáló árusok, a hideg-melegkonyhai ételeket készítő- és kínáló ínyencmesterek elfoglalták helyüket, és rövid időn belül finomságaikkal fogadták a folyamatosan érkező a vendégeket.
Vajtó László a rendezvény speakere már kora délelőtt köszöntötte a gyülekezőket a görömbölyi művelődési ház melletti tér szabadtéri színpadán. A vendégek hangulatos fogadásához és folyamatos szórakoztatásához a jó zenét a Tehéntánc Banda biztosította, akik a vendégek között sétálva zenéltek, nótáztak.
11.00 órakor megkezdődtek a színpadon a szórakoztató műsorok a helyi fellépők bemutatkozásával. Elsőként a Görömbölyi óvodások táncoltak, énekeltek, melyet a Görömbölyi Általános Iskolások jelenlegi és volt diákjaiból álló Jól Hangzik Kórus ismert dalok előadásával követtek. A helyi fellépőket a Görömbölyi Zengedezők zárták, akik a rendezvény témájához passzoló boros, majd borsodi dalcsokrokat adtak elő. A görömbölyi kórus létszáma több éneklő szülő kicsi gyermekeivel bővült, akik nagyon lelkesen nótáztak a szülőkkel. A legkisebb csemete a teljes műsor alatt az éneklő anyuka hátán szunyókált.
Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően a déli harangszó után a színpadra sorakoztak az István Nádor Borlovagrend képviselői, a Görömbölyi Borbarátok Hagyományőrző Egyesület képviselői a Történelmi Egyházak helyi képviselő az ünnepélyes megnyitóra és a VIII. Görömbölyi Ökumenikus Vince Napi Vesszőszentelésre .
Kovács András a Görömbölyi Borbarátok Hagyományőrző Egyesületének elnöke köszöntötte a vendégeket:
· Csöbör Katalin országgyűlési képviselőt, a rendezvény fővédnökét,
· A helyi egyházak képviselőit:
· Kereszturi Csaba református lelkészt és
· Galambvári Péter görögkatolikus parókust
.
Kovács András Csöbör Katalint még a születésnapja alkalmából is köszöntötte, majd megköszönte a segítők munkáját, a támogatók felajánlásait. Nyitó beszédében tájékoztatta a közönséget, hogy az egyesület szeretne egy hagyományt is meghonosítani: ugyanis a tavalyi Becherovka Miskolci Farsangon megtartott jótékony pálinkázásból befolyt adományt olyan helyre juttatják el, ahol nagy szükség van rá. Az idén a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonra esett a választás.Szőnyi Kinga, a jótékonykodásban társszervező Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke elmondta, a tavalyi miskolci farsangon és egy budapesti programon gyűjtöttek az árvaház megsegítésére. – Nagyon fontosnak tartják, hogy ne csak hazánkra, hanem nagyobb hazánkra, a Kárpát-medencei magyarokra is odafigyeljünk. Nagy örömmel csatlakoztak a jótékonysági programhoz – mondta. A befolyt mintegy másfél millió forintot jelképesen Csöbör Katalin átadta a kárpátaljai intézmény képviselőinek.
Ezután Csöbör Katalin nyitóbeszédében gratulált a hagyományőrző egyesületnek ahhoz, hogy minden évben, és egyre nagyobb érdeklődés mellett rendezik meg ezt a görömbölyieket összefogó, a miskolciakat és a miskolc környékieket görömbölyre csábító rendezvényüket, külön köszönetet mondott a rendezvény lebonyolításában közreműködőknek, majd mindenkinek jó szórakozást kívánt. A köszöntőket követően az egyházak képviselői megáldották, megszentelték a kosarakba helyezett szőlővesszőket, melyeket aztán a borbarátok, az István Nádor képviselői és képviselő asszony szétosztottak a vendégek között. A vesszőszentelési ceremónia után a zsúfolásig megtelt téren, a gyerekek, a felnőttek egyaránt jó ízűen fogyasztották az enni-innivalókat, a finomabbnál-finomabb forralt borokat, forró teákat, disznótoros ételeket, sült hurkát, sült kolbászt, hagymás vért, toroskáposztát, ízletes fűszeres tepertőkülönlegességeket, kürtöskalácsot, lángost, tócsnit, krumplilángost. A falatozás közben a színpadon beindult a délutáni kultúrprogram, melyben elsőként Gyenesdiás település bemutatkozója helyett- akik betegség miatt mondták le megjelenésüket- Kovács Nóri énekesnő élő koncerttel szórakoztatta a vendégeket.
Az énekesnő után a Kiss Kata Zenekar zenével, tánccal teremtett jó hangulatot, melyet tovább fokozott Polgár Peti humoros zenés műsora. vendégeit.
Stílusváltást követően Nicolas Beaupertuis francia-magyar Jazz szaxofonos barátaival mutatkozott be.
A kulturális programokat egy kicsit megszakítva kihírdették és átadták a
a 2019 évi Forralt Bor Főzőverseny díjait:
Szakmai díj:
1.
Akik lejöttek a hegyről,és..
2. BOR-HA-JÓ
3. VVV
Közönségdíj
1. Akik lejöttek a hegyről és…
2. BOR-HA-JÓ
3. Borkóstolók
4. Teperteam
5. Apatanya
6. Happy Team

Gratulálunk a győzteseknek.
A díjkiosztás után a jó hangulatban lévő közönség tombolt a színpadra lépő miskolci Ildi Rider bulizenekar zenéjére. Az egésznapos jó hangulatú rendezvényt DJ Dominique RETRO DISCOJA zárta.

A reggeli hideg után beköszönt csodálatos napsütése időben nagyon jó hangulatot teremtettek a szervezők. Az óriási, fergeteges bulit megalapozta a választékos gasztroudvar kínálat, a finom borok és a finom ételek. Köszönet a Görömbölyi Borbarátok Hagyományőrző Egyesületének, segítőiknek, támogatóiknak, a fellépőknek és a pincegazdáknak.
Találkozzunk 2020. januárban.

Reklám










 

 

 

© 2007-2023 Minden jog fenntartva! Me-NET Kft. Miskolc
A weboldalak tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges.