Mol
Zrt Zöldövezet Program
keretében meghirdetett közösségi funkciójú zöld területek
létesítése, fejlesztése és rehabilitációja című pályázat
Az
alapítványt 1994-ben hívta életre az akkori iskola vezetősége,
hogy a Görömbölyi Általános Iskola szomszédságában lévő
használton kívüli területre sportpályát alakítsanak
ki. A kivitelezés az alapítványi támogatáson túl, a
helyi lakosok, az iskola nevelői, diákjai, volt diákjai
és a szülők segítségével megvalósult. Már több évtizede
használják a diákok és a környékbeli fiatalok sportpályát.
Jelenleg a pálya környezete meglehetősen sivár, a pálya
mögött tér teljesen kihasználatlan. A pályázat
elnyerése esetén szeretnénk kialakítani egy szalonnasütőt,
kihelyezni padokat, kerékpártárolót, ivókutat, világítást,
lengőtekét, a hátsó tűzfalra graffitit tervezünk, valamint
zöld növényeket, cserjéket ültetnénk, virágágyásokat
alakítanánk ki a kulturált, kényelmes pihenés
kikapcsolódás kialakítására. A pályázat első fordulóján
már túljutottunk a 141 pályázó közül bekerültünk a 73-ba,
akik benyújthatják a részletes tervüket a második fordulóba.
Beadási határidő 2015. január 31.
Mint
látszik, terv van bőven, ehhez képest a forrás szűkös.
A támogatás elnyerése esetén, a pályázaton elnyert összeg
60%-át őshonos növények telepítésére kell fordítanunk.
Az elképzeléseinket és a lehetőségeket úgy tudjuk mindinkább
összhangba hozni, hogy összefogással felajánlásokkal
bővítjük a rendelkezésre álló erőforrásokat. Elsősorban
építőanyagokra lenne szükségünk, olyan anyagokra, amik
egy-egy háztartásban már nem használnak fel. A kivitelezési
munkákhoz szakemberek segítségére is számítunk. Az alábbiakban
felsorolt dolgokban kérnénk a segítséget:
-
sóder, cement, esetleg kész beton
- bontott
tégla
- faanyag
(akác rönk)
- használt
jó állapotban lévő raklap
- fa
kábeldob
- zsaluelem
- termőföld
- talajtakaró
mulcs, osztályozott kavics
- festék
fára, gumiabroncsra, kültéri falra
- glett
anyag kültéri falra
- földmunkagép
- asztalos
munka
- kőműves
munka
- szállításra,
fuvarozásra
Jelenleg
CSAK a felajánlásokat várjuk, a munkálatok
a pályázati eredményhirdetés után kezdjük meg. Ennek
várható időpontja 2015 március. A pályázat
beadásához, a költségvetés elkészítéséhez azonban már
számolnunk kell a felajánlásokkal, az önrész terhére.
Az
alábbi elérhetőségeken várjuk a felajánlásokat:
Rajnai
Tibor igazgató helyettes úr az iskolában megtalálható
Nagyné Pocsai Mariann 20-458-2444.
Köszönettel:
Az alapítvány és az iskola vezetősége |